Hátfájás, véraláfutások

Orvos válaszol rovat
Kedves Doktor úr/ Doktornő!

Családommal Londonban élek, és lányom állapota miatt aggódom, de sajnos itt nem jutok semmire az itteni orvosokkal.
5 éves lányom a héten kedden hátfájással kelt fel. Derék tájon tenyérnyi duzzadt rész volt, nyomásra fájdalmas volt. Ezzel kórházba mentünk, pár orvos végig nézte, megtapogatta és haza küldte. Majd szerda és csütörtök reggel borzalmas fejfájásra panaszkodott, a hátát reggel még fájlalta, majd napközbe jobban volt. Pénteken reggel lábfájással kelt fel, délre bedagadt a bal térde, a térd hajlatba olyan volt mintha becsípődött volna és ettől piros lenne, de nem emlékszik semmire, hogy hol szerezte, és mi sem, pedig egész nap velünk volt ( a héten iskolai szünet van, tehát végig itthon van). Délutánra már lábra se tudott állni úgy fájt neki, pihentette, de szombat reggel úgy döntöttünk ismét kórházba megyünk! (bár reggelre javult a lábfájása és kevéssé volt duzzadt) Ez alkalommal 8 órát töltöttünk a kórházba, ez alatt kétszer vettek tőle vért és két röntgent csináltak róla (a térdéről és a csípőjéről) minden eredmény negatív lett! Haza engedtek, azt mondták valószínűleg a pár héttel ezelőtti nátha, köhögés ráhúzódott az ízületekre, nurofent adjunk neki pár napig, és rendbe fog jönni, egy hét múlva menjünk vele kontrollra!
Este mire hazaértünk már láttunk a lábfején, talpán apró lila foltokat, véraláfutás szerűek. Mára a gyerek lába (talpa és alsó lábszára) tele van lila foltokkal és a talpán olyan sok van, hogy összefüggő, mintha nagyon beütötte volna magát! De teljesen szépen sétál, a térdére már nem panaszkodik.
Kezdünk nagyon aggódni, nem tudjuk mi lehet a baja, és az itteni orvosok nem könnyítik meg a helyzetünket.
Merre kéne elindulnunk? Mi lehet az oka a sok véraláfutásnak, duzzanatnak?
2012. 06. 10. | 23:08

Kedves Kérdező!
Mindenképpen azt javaslom, hogy menjenek vissza, mert a véraláfutások azt mutatják, hogy a kórkép ami leginkább fertőzéses eredetűnek tűnik a leírtak alapján a gyermek vérlemezkéit is érinti ezért keletkezhettek a bevérzések. Ha ezek száma nagyon lecsökken, akkor egyéb nagyobb bevérzés is keletkezhet.

Orvosszakértő 2012. 06. 11. | 18:49
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close